Cikksorozatom harmadik részében a hangrendszerünk egyik sokak által méltánytalanul elhanyagolt részével fogunk foglalkozni: a kábelekkel.
Egy normál audió rendszerben többféle kábeles összeköttetés szokott előfordulni: a hangfalkábel és az ún. interkonnekt (azaz összekötő- vagy átjátszó kábel) a legismertebb, de külső digitál-analóg átalakító esetén szükségünk lehet még digitális interkonnekt zsinórra is, nem beszélve a tápkábelekről. Vegyük őket szépen sorra.
A hangfalkábel minősége rendkívül fontos dolog. Aki szerint mindegy, hogy milyen „tyúkbél” van bekötve az erősítője és a hangfalai közé, az még biztosan nem hallott „felsőkategóriás” hangfalkábelt összehasonlítva egy olcsóbb, egyszerűbb kivitelű kábellel. Persze, az sem mindegy, hogy milyen minőségű az erősítő és a hangfal, mert sajnos, van egy szint, ami alatt nem érdemes, különösebb pénzt költeni az összeköttetések fejlesztésére.
Egy jó hangfalkábel drága. Különböző megoldások léteznek, különféle anyagokból számos kivitelben: réz, ezüst, arany, szén, hibrid stb. Meggyőződésem szerint nem az számít, hogy egy kábel miből készült és, hogy a laborban hogyan teljesített és erről milyen bizonyító erejű dokumentumok állnak rendelkezésre, hanem, hogy az adott rendszerben hogyan szól, milyen hangot produkál, illetve, hogyan befolyásolja a hangképet. Ugyanis, ha akarjuk, ha nem, befolyásolni fogja. A kábelekkel gyakorlatilag „finomhangolni” lehet a hangot. Ha egy harsányabb hangú erősítővel rendelkezünk, érdemes valamilyen lágyabb hangzású kábelt beszereznünk (pl. szén vezetőszállal ellátottat); ez talán kompenzálni fogja a hangot és meghozza a kívánt egyensúlyt. Ha már eleve úgy érezzük, hogy „minden a helyén van”, jöhet egy neutrális hangú vezeték; sajnos ezek szoktak a legdrágábbak lenni. Az alapszabály tehát: mindig mindent meg kell hallgatni, és lehetőleg abban a kiépítésben és helyen, ahol és amiben a jövőben hallgatni fogjuk.
Az ún. bi-wire (duplakábelezés) egy kevéssé ismert megoldás a hangfalkábelek esetében. Itt valójában az történik, hogy az erősítő kimeneteit (összesen 4 darab: bal-jobb, pozitív, negatív) külön vezetékeken küldjük a hangfalak irányába, természetesen akkor, ha erre a hangfalunk is fel van készítve, tehát van rajta 4 darab külön bemenet. Ez a 4 bemenet külön meghajtást ad a mély- és közép sugárzó(k)nak, illetve a magas hangszoró(k)nak. Általában jótékony hatása van a duplán bekötött hangfalkábeleknek, de természetesen, mint minden, ez is függ a rendszertől de elsősorban a kábeltől. Kimondottan erre a célra kifejlesztett, 4 vezetőjű kábel-szettet is lehet már kapni.
Ha már a bekötésnél tartunk, itt igen fontos megjegyezni, a helyes bekötési módot: az ún. fázishelyes bekötést. A hangsugárzókra alkalmazva a „relatív fázis” kifejezés a hangszóró elemek (rendszerint membránkúpok, dómok, lapok vagy szalagok) az ismert polaritású jel hatására bekövetkező mozgására vonatkozik. Ha mind a bal-, mind a jobb hangsugárzó ugyanabban az irányba (előre) és egy időpontban mozdul el egy adott (pozitív) polaritású jel hatására, akkor a hangsugárzók helyes relatív fázisban vannak. Ha ellentétes irányban mozdulnak el, akkor nincsenek helyes relatív fázisban. Ha az utóbbi helyzet áll elő, ennek az a következménye, hogy a hangkép határozottsága elvész, és miután a bal- és jobb mélysugárzók legalábbis részben kioltják egymást, a basszus energiája és hangereje nagymértékben csökken. Ennek kijavításához ellenőriznünk kell a hangsugárzó kábelt mind a hangsugárzónál, mind pedig az erősítő kimenetén. Ha azt tapasztaljuk, hogy a pozitív a negatívhoz, a negatív pedig a pozitívhoz van kapcsolva ahelyett, hogy helyesen a pozitív pozitívhoz, a negatív negatívhoz lenne bekötve, cseréljük fel a vezetékeket, és problémánk azonnal megoldódik.
A hangforrás és erősítő készülékeket összekötő vezetékeket hívjuk interkonnekteknek. A hangjuk, hasonló módon befolyásolják a hangképet, mint a hangfalkábelek, annyi különbséggel, hogy itt már minden eszközzel, ami fizikailag utánuk következik számolnunk kell. Tehát, nem biztos, hogy egyes hangokat az interkonnekt kábelünk generál, lehet, hogy az erősítő, vagy a hangfalkábel tesz valami hozzá, esetleg vesz el. A legtöbb készülék ún. aszimmetrikus kimenettel van ellátva (más néven RCA aljzat). A szimmetrikus kimenettel rendelkező berendezések lényegesen drágábbak ezeknél, de minőségük is jóval meghaladja az előző társaiét.
A legvitatottabb “kábel-kérdés” a digitális kábelek területe. Sokan úgy gondolják, hogy a digitális vezeték (akár optikai, akár koaxiális) minősége nem befolyásolja, nem befolyásolhatja a hangot. Sajnos azonban ez nincs így. Bár hibajavítást tartalmaz a szabvány (erre amúgy nem is lenne szükség, ha tökéletes lenne az adatvezetés), mégis az időzítő-jel analóg jelként kerül továbbításra a kábelen és ezt a hullámformát a kábel torzíthatja és a kábel végén már helytelen időzítésként érkezik a jel a következő készülékbe. Tehát ez esetben valójában nem a „kábel hangját” halljuk, hanem csak annak minőségét, különösen, ha az rossz.
Fontos megjegyezni, hogy a kábeleket legjobban összehasonlító tesztek során tudjuk meghallgatni, a különbség ilyen módon tűnik fel leginkább közöttük.
A fentiekben olyan dolgokról volt szó, melyek mind a jobb minőségű zenehallgatást képviselik. Minden egyes tényező betartása, kikísérletezgetése már komoly minőségjavulást hozhat, ha már belekezdünk, legalább a zenehallgatás alapvető „fizikáját”, kézenfekvő feltételeit teremtsük meg! Hiába veszünk méregdrága készülékeket, ha csak odavágjuk őket a sarokba, és mindenféle szedett-vedett kábellel kötjük őket össze; figyeljük, óvjuk eszközeinket, meg fogják hálálni! De ne felejtsük el a legfontosabb dolgot: csak a zene számít!
