Nagyvilág: Interjú Jan Garbarekkel

Az alábbi interjú egy összefoglaló-fordítása a jazz.com-on megjelent Stuart Nicholson által készített interjúnak és a szerkesztők hozzájárulásával jelenik meg.

George Russel az európai jazz "legeredetibb hangjának" nevezte Garbareket, aki az 1970-es debütálása óta nem is tett meg olyan nagy utat, hiszen változatlanul az ECM lemezkiadónál jelennek meg munkái és az "északi" tónust még mindig olyan kitűnően teszi hozzá a zenéjéhez, mint senki más. Bár a körülötte játszó zenészek sokszor lecserélődtek már, a legújabb felállás is viszonylag újszerű. Legutóbbi lemezük a Dresden című koncertfelvétel. (A GJB-on olvasható koncert-beszámoló:
 http://gregjazz.blog.hu/2009/08/01/koncert_beszamolo_jan_garbarek_group)

- Miért kellett olyan sokáig várni egy élő Jan Garbarek felvételre?

- Igazából ezt a felvételt sem terveztük kiadni. Majdnem minden koncertünket felvesszük, nem túl jó minőségben, elsősorban dokumentálási célból. Míg egyik nap a hangmérnökünk bejelentette, hogy igazából egyáltalán nem lenne bonyolult összedobni egy rendes felvételt. Azt mondtam neki, hogy poróbáljuk meg. Felvettünk sorban három vagy négy koncertet, amit aztán egy éven át a polcon tartottam, majd egyszer belehallgatva rájöttem, hogy egészen jól sikerült az anyag és kisebb átválogatás után megjelentettük CD-n.

- Beszélhetnénk pár szót a zenészekről?

- Manu-val [Manu Katché] évtizedek óta együtt játszom különböző formációkban és lemezeken. Évek óta ő a kedvenc ütősöm; úgy gondolom van benne valami kimondottan számomra, valami ami az én zenémhez illő. Mint ismeretes, Manu egy rendkívül elfoglalt ember, lemezek ezrein szerepel és nagyon örültem, mikor turnézni jött velünk. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy rá bármikor számíthatok.

Eberhard [Eberhard Weber], mióta a stroke-ja volt, nem képes játszani, részlegesen lebénult. Ez az eset az egyik koncertünkön történt Berlinben, amikor épp Trilok Gurtu játszott nálunk. Eberhard a koncert előtt pár órával rosszul lett, akkor még nem tudta mi lehet a baja. Természetesen nem akart kórházba menni, sőt még a soundcheck-re is eljött, de ott már nem tudott játszani. Ezek rettenetes másodpercek voltak és borzasztóan szomorúak. Később kórházba került, mint kiderült már elég későn, és másnapra már félig lebénulva ébredt. Néha úgy tűnik képes lesz a visszatérésre, sokszor pedig úgy látszik még rosszabodott az állapota. Akkor ott Berlinben basszus nélkül játszottunk és eléggé kétségbe voltunk esve, mert a turné közepén jártunk és egyik alapvető zenészünk hiányzott. Aztán az egyik technikusunk szólt, hogy ismer egy basszistát, aki beszállhatna, ő volt Yuri Daniel, de természetesn ő teljesen más játékos, mint Eberhard.
Sajnos ez volt Eberhard élete de az ő élete az mienk is volt egyben. Nagyon szomorú dolog ez.

Yuri egy picit más feladatot kapott a zenekarban. Neki ritmus-alapú funkciói lettek, míg Eberhard inkább egy klasszikus zenekari egyéniség volt nálunk. Ez persze némi átszervezést igényelt és így mostanra már más lett a zenénk.

- Érdekes, hogy az 1970-es évek óta nem lépett fel skandináv zenészekkel.

- Sokat utazom skandinávián kívül, sok emberrel találkozom, fesztiválokra járok, sok-sok zenészt hallok. Elképesztően jó zenészek vannak Európában, de természetesen Norvégiában vannak a legjobbak [nevetés...], de ez persze nem jelenti azt, hogy ők a legalkalmasabbak arra, amit én csinálok.

- Amikor a játékáról van szó, mindenki az ún. "norvég hangzás"-t emlegeti, noha önben lengyel gén is jelen van. (Jan apja lengyel volt, kit a második világháborúban munkatáborba hurcoltak. A háború után egy norvég lányt vett feleségül és végül Oslo-ban telepettek le.)

- Bizonyosan ott van az a gén is, bár, hogy a zenében ez felülemelekdeik-e azt nem tudom. Már középiskolában sokat hallgattam Penderecki-t [Krzysztof Penderecki, neves lengyel zeneszerző, karmester, zenepedagógus], persze nem azért mer lengyel, hanem mert ő is a tanárom kedvenc lemezei között volt, amiket állandóan hallgattatott velünk. Ott volt még Bob Dylan, Ornette Coleman is, akiket a 60-as években hallgatni nagyszerű érzés volt. De két lengyel kedvencem van igazán, Szymanowski és Lutoslawski; ők nagyon közel állnak a szívemhez. De persze Grieg a legnagyobb...

- Az elmúlt évtizedekben sokat változott játékának stílusa. Hogyan tette félre a klasszikus hard-bop jelleget és cserélte fel egy teljesen egyedi hangzással?

- Igazából, ez a másik oldalam mindig is ott rejtőzött bennem. Mai napig, én a "nagy öregeket" kedvelem igazán: Ben Webster, Coleman Hawkins, Don Byas. Ők még foglalkoztak a hangzással is és nem csak az akkordokon lépegettek ide-oda, mint a későbbi hard-bop játékosok. Persze játéktechnikailag nagyon bonyolult dolgokhoz nem volt tudásuk, de pont emiatt mással kellett előállniuk (ez volt a hangzás) és ez tetszett meg nekem igazán. Az egyik kedvenc példám Trummy Young pozán szólója Coleman Hawkins egyik lemezén. Hawkins szaxofonja után következik Young, és persze ő nem rendelkezik azzal a technikai tudással, mint mestere, és ezért meg sem próbál hasonló szólót játszani. Mit csinál helyette? Kihasználja hangszere hangját! Minden elképzelhető hangzásbeli ötletet bevet és ebből egy, számomra, felejthetetlen szóló kerkedik ki. És ez a lényeg! Egy bebop zenész sohasem hagyta volna ezt ennyiben: biztosan tökéletes pontossággal végigjátszotta volna a skálák összes hangját fel és le. Szóval sokat tanultam ezektől a művészektől és aztán persz ott volt: John Coltrane a nagy újító, Archie Shepp a klasszikus, Pharoah Sanders és Albert Ayler. Mindenki  hozzátett valamit az egészhez.

- Ha azt kérdezném, mit ért az európai jazz alatt, mit válaszolna?

- Szerintem az európai jazz nem más, mint amit Manfred Eicher (az ECM lemezkiadó tulajdonosa) annak választ. Az ECM előtt nem is létezett európai jazz. Manfred meghall bizonyos dolgokat zenészekben, amit rendkívüli módon képes prezentálni a hallgatóknak.

- Úgy hallottam, újra a Hilliard Ensemble-lel készít egy albumot nemsokára.

- Így van. Nagyon szeretek velük dolgozni, turnézni is fogunk hamarosan. Ezek a koncertek teljesen akusztikusak lesznek mikrofonok, erősítők és keverők nélkül. Ha akusztikailag jó adottságú helyen játszunk, akkor ez nagyszerű lesz!

- Jan, köszönöm az interjút.

- Én is köszönöm.

FYI: Errol Garner

Errol Garner 1921-ben született a Pennsylvania állambeli Pittsburgh-ben. Már három éves korában elkezdett zongorázni és középiskolás korára már Billy Strayhorn és Ahmad Jamal mellett játszott. Számos jazz klub állandó fellépője lett New York-ban és híres történetek keringtek róla már életében is.

Soha nem tanult meg kottát olvasni, mindig is fejből játszott. Egyszer az ukrán klasszikus zongorista Emil Gilels koncertje után (akit egyébként a 20. század egyik legnagyobb előadójának tartanak) hazasietve, otthon emlékezetből lejátszotta a komplett koncert csaknem teljes anyagát.  

Garner alacsony növésű volt, igazából a zongorát fel sem érte normál zongoraszékből. Emiatt mindig telefonkönyveket kellett a székére rakni, és egyszer megemlítette, hogy igazából azért is szeret New York-ban játszani, mert ott elég egy darab manhattani telefonkönyv, az mindig olyan vastag.

Engedjetek meg itt nekem egy rövidke személyes élményt. Egyszer úgy határoztam, sok év néhol sikeres, sokszor sikertelen önképzés után, hogy beiratkozom egy-pár jazz zongoraórára. Ki is néztem magamnak egy szimpatikus öregurat a XI. kerületben Budán, elmentem hozzá, majd a negyedik alkalommal volt is már merszem megkérdezni tőle, hogy ki a kedvenc zongoristája. Első órán ugyanis, azon kívül, hogy játszanom kellett magamtól, ami csak eszembe jutott ő is érdeklődve kérdezte, hogy kit hallgatok legszívesebben. Én akkor Keith Jarrett-et mondtam, valószínűleg ez most sem lenne másképp. Erre ő csak annyit mondott, hogy „öhöm”. Visszatérve a negyedik órához tehát, nagy izgalommal vártam a válaszát. Ő a következőket mondta, pontosan ezekkel a szavakkal: „Errol Garner van. Más nincs.” Nem indokolta, nem részletezte. Nem is tudtam erre mit mondani ott hirtelen, sőt még egy kicsit meg is voltam sértődve, és örültem, hogy hát igen, milyen rövidlátó az öreg, hiszen a Discman-emen valamelyik éppen aktuális Chick Corea Band lemez szólt odafele menet (ez még bőven a „pre-empéhármas” korszakban volt) és „ugyan már, hogy a fészkes fenében lehetne, vagy kellene annál (vagy akár Jarrett-nél jobban zongorázni)?!” gondoltam. Garner nevét egyébként ismertem, sokszor adták a Super Channel Talkin’ Jazz című műsorában.

Namármost. Két probléma volt az akkori gondolatmenetemmel. (Ehhez egyébként közel 10 éve kellet mire beláttam.) Az kevésbé fontos az, hogy nincs olyan, hogy „jobban” zongorázik az egyik a másiknál (ezt most itt nem feszegetem, hogy miért), a másik (mellesleg sokkal lényegesebb [húú, mennyi zárójel!]), hogy Garnert hallgatva rájöttem, hogy az öreg miről is beszélt akkor! Benne 75 év tapasztalata, kb. 50 év hanglemez gyűjtögetése, hallgatása és 40 éve zenetanítása munkált. Nincs mese, Garner tényleg a legnagyobb! Rettenetesen egyedi, amit művelt. Elképesztő ún. „zenekari hozzáállása” van a zongorához, különösen, ami a jobb kéz akkordjait illeti. Szinte mindig az ütem előtt vagy éppen után játszott, és egyértelműen ő tökéletesítette az ún. stride játékot is, ami a ragtime-ból kifejlődött stílus, melyben a bal kéz négyütemű, egyszólamú basszust játszik a 1. és a 3. ütemben és akkordot a 2. és a 4. ütemben.  Elképesztő volt a jobb és bal kéz függetlenítése, sokszor keresztritmusokat is játszott a két keze között. Az improvizációi mindig közel álltak az alapmelódiához és sokszor kakofón (hangnembe nem illő) hangokkal jelölte mire is készül azután. Félretéve a technikai dolgokat és őszintén remélve, hogy az egykori GregJazzBlog olvasók, most nem ijedtek meg végletesen, hogy „ez tuti megőrült, itt lépten-nyomon Errol Garner és társai mennek majd, akkor én léptem, sziasztok!” Szó nincs erről, csak gondoltam „bekezdek” egy olyannal, amilyen itt még nem volt...

Szóval Garner. A swing mindenki másnál fátyolos az övéhez képest. Őszinte és boldog zene ez! Tudta az öreg miről beszél, vagy csak kezdek én is rá hasonlítani…

Hírek: Bloghírek

A DanJazzBlog fejlesztése érdekében kapcsolatba léptem három ismert jazz tematikájú honlap szerkesztőjével a jazz.com, allaboutjazz.com, downbeat.com-nál. Azzal kapcsolatban kerestem fel őket, hogy a későbbiekben felhasználhatom-e interjúikat, beszélgetéseiket itt a blogon. Ketten már vissza is jeleztek közülük, hogy a forrás helyes megjelölése esetén nyugodt szívvel használhatom, sőt örülnek neki, ha néha magyar nyelven is megjelenik, amiket írnak.
A "Nagyvilág" rovat, úgy tűnik, megalakulni látszik.

FYI - Könyvajánló: The Penguin Guide to Jazz Recordings

The Penguin Guide to Jazz Recordings - Richard Cook and Brian Morton (8th Ed.), Penguin Books, 2006

Nem olyan rég az Amazonon kattingatva megláttam egy igen alaposan kidolgozottnak tűnő munkát: a címben szereplő kiadványt. Gyorsan meg is rendeltem. A csomag megérkezéséig eltelt időt mai napig nem tudom értelmezni (tartalmazott még néhány audio CD-t is), hiszen az utolsó enter lenyomásától számítva tokkal-vonóval 5 nap alatt Budapesten volt. Ismerve a magyar viszonyokat ez érdekes mindenesetre.

Mikor kibontottam az Amazontól már jól ismert kibonthatatlan (szerintem valamilyen furfangos módon, speciálisan préselt) papírdobozkát a kezembe esett egy Jazz-biblia.

Azért voltam biztos a fent említett titulusban, mert fogása, vastagsága, tömege és kidolgozottsága mind ezt sejtette hitetni velem. Mint később kiderült ez a kiadvány már évtizedek óta az egyik alapműve, illetve kiindulópontja a jazz-t kedvelő közönségnek, rádióknak, különféle médiában dolgozó szerkesztőknek. A lényege, hogy több ezer előadó összesen 14.000 db CD-jének részletes és kevésbé részletes kritikáját tartalmazza, életrajzi adatokkal és utalásokkal. Hacsak belegondolok, hogy ezeket a CD-ket meg is kellett hallgatni (biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk, akik 14.000 CD-nél már sokkal többet is végighallgattunk, de az is fontos, hogy ezt kritikai füllel legalább egyszer külön a kiadvány írása miatt is meg kellett tenni), akkor jövök csak rá, hogy milyen rettenetesen nagy munkát tartok a kezemben.

A leírások 50-50%-ban magánvéleményt és tényeket tartalmaznak, melyekből a szerzők igen gazdag szókincse és soha el nem múló, egyértelműen a klasszikus jazz iránti szeretete tűnik ki. Természetesen, mint minden referencia könyv, ez is tartalmaz az éppen aktuális olvasó által feleslegesnek tűnő, illetve kimaradt bejegyzéseket: ez esetben zenészeket. Az olvasót sokban segíti egy már számos kiadást megélt, jól működő grafikus pontozó rendszer: kis csillagok és egy korona használata. Ezenkívül megtudhatjuk, hogy melyek a szerzők legkedvesebb lemezei: ezt a néhány száz darabot külön módon jelölik. Szerintük, ezek nélkül mit sem ér a jazz élet.

Egy-egy magasztaló bejegyzést olvasva az embernek kedve támad az adott lemezt beszerezni. Azt kell mondjam, nem nagyon lehet mellényúlni, hogy a szerzők ízlését követjük. Az alap jazz kánont valóban jól ismerik; megkockáztatom, egyes fiatalabb zenészek fejében a szerzőpáros már ott lebeg lemezeik kiadásakor, illetve a számaik megírásakor.

Ezt a 8. kiadást a korábbi kiadásokkal összehasonlítva, voltak emberek, akik kimaradtak, voltak kik most tűntek fel először és olyanok is, akik először eltűntek, majd újra előkerültek. Az egyik szerző, Brian Morton szerint ez azért fordulhat elő, mert egyik zenész sem kerül gyorsabban kitörlésre a könyv sorai közül, mint egy olyan régi barát, aki nem jár többet a közös vacsorákra és emiatt felejtik el a többiek. Hogy ezalatt pontosan mit értett, csak akkor érthetjük meg, mikor legalább 100 bejegyzését elolvastuk: ugyanis akkor derül ki igazán, hogy ők ketten (Cook és Morton) szerzők, írók és nem pedig gyűjtők.

"A Terv"

Várhatóan az alábbi rovatokat fogom indítani a blog-on:

- FYI: kritikai jellegű CD, illetve zenész és zenekar ajánló rovat: felfedezettek, régi nagy mesterek, számok, részletek. (Kidolgozok majd egy skálarendszert már ami a pontozást illeti, hasonló lesz az IMDB-n már megszokotthoz, csak itt többféle szempont is lesz.)
- A hónap jazzere: ezt változatlan formában meghagyom GJB módra.
- Hírek: à la GJB.
- Koncert ajánló és koncert beszámoló: ebben segítséget kérek, mert szeretném GJB-hoz hasonló színvonalúra emelni. Amin jelen voltam, természetesen bekerül.
- Nagyvilág: ismert és kevésbé ismert jazz folyóiratok cikkeinek fordítása, interjúk, beszélgetések.
- Fültanú: hi-fi és high-end tippek, ötletek és újdonságok a jazz szemszögéből. Technikai megoldások, érdekességek a hangtechnikából.

Tervezek még sok-sok egyéb rovatot is, melyek majd idővel kialakulnak. Minden bejegyzéshez regisztráció nélkül is hozzá lehet majd szólni, előbb utóbb felkerülnek különböző szavazások is.