Bár egy pár sorral (és órával) korábban már említést tettem az idén 70 éves jazz-monstrum-legenda legújabb lemezének megjelenéséről, a lemez 4. számáig eljutva, muszáj volt billentyűzetet ragadnom!
Kezdjük azzal, hogy ez egy elképesztően jó zene! Például a 4. track, a Space Captain. Ez a Joe Cocker feldolgozás (mellesleg eddig nem is tudtam, hogy Matthew Moore szerzemény) még sohasem szólt így! Elképesztő gospel kórus, "iszonyatosan-pont-jól" érdes ének Susan Tedeschy-től, ízes slide Derek Trucks gitárjából (Gibson SG rules!), Vinnie Colaiuta tökéletes alapjára, talán pont Herbie zongorája hat úgy, mintha egy teljesen külön rétegként került volna a dalra. De ez lehet, hogy szándékos. Hát ez itt most már nem a Possibilities színvonal...
A 3. szám (Tempo De Amor) egy finom közép/dél amerikai jellegű hangulattal átszőtt dal. Pont ide való.
A 2. track a - valószínűsíthetően - mindenki által jól ismert Peter Gabriel nóta, a Don't Give Up. Alex Acuna, Colaiuta és George Whitty rendben teszik a dolgukat. Itt kell megjegyeznem, hogy a méltánytalanul elhanyagolt és alulbecsült George Whitty most már sokadszorra bizonyítja be, hogy amihez neki bármi köze is van, az finom, selymes, kerek és hallgatható lesz. Nagyon tud! (Őszintén szólva én még a Brecker Brothers-ben figyeltem fel rá ilyen szempontból!)
Az 1. nóta pedig Hancock-hoz (illetve talán a manager-eihez) méltó "sztár-szám"! Van itt minden(ki): Pink (vagy P!nk?, huh de sok az írásjel... Na még egy-pár: :-) ), Seal, Sangare, Colauita, Miller, Beck stb...
A lemezen lévő tíz számból a negyedikig jutottam.... Nagyon-nagyon gyorsan szerezzétek be ezt az albumot! Már igazán szükség volt rá a - véleményem szerint - picit ellaposodóban lévő pop/funk/blues/jazz-scene felfrissítéséhez!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés