Nagyvilág: Interjú Jan Garbarekkel

Az alábbi interjú egy összefoglaló-fordítása a jazz.com-on megjelent Stuart Nicholson által készített interjúnak és a szerkesztők hozzájárulásával jelenik meg.

George Russel az európai jazz "legeredetibb hangjának" nevezte Garbareket, aki az 1970-es debütálása óta nem is tett meg olyan nagy utat, hiszen változatlanul az ECM lemezkiadónál jelennek meg munkái és az "északi" tónust még mindig olyan kitűnően teszi hozzá a zenéjéhez, mint senki más. Bár a körülötte játszó zenészek sokszor lecserélődtek már, a legújabb felállás is viszonylag újszerű. Legutóbbi lemezük a Dresden című koncertfelvétel. (A GJB-on olvasható koncert-beszámoló:
 http://gregjazz.blog.hu/2009/08/01/koncert_beszamolo_jan_garbarek_group)

- Miért kellett olyan sokáig várni egy élő Jan Garbarek felvételre?

- Igazából ezt a felvételt sem terveztük kiadni. Majdnem minden koncertünket felvesszük, nem túl jó minőségben, elsősorban dokumentálási célból. Míg egyik nap a hangmérnökünk bejelentette, hogy igazából egyáltalán nem lenne bonyolult összedobni egy rendes felvételt. Azt mondtam neki, hogy poróbáljuk meg. Felvettünk sorban három vagy négy koncertet, amit aztán egy éven át a polcon tartottam, majd egyszer belehallgatva rájöttem, hogy egészen jól sikerült az anyag és kisebb átválogatás után megjelentettük CD-n.

- Beszélhetnénk pár szót a zenészekről?

- Manu-val [Manu Katché] évtizedek óta együtt játszom különböző formációkban és lemezeken. Évek óta ő a kedvenc ütősöm; úgy gondolom van benne valami kimondottan számomra, valami ami az én zenémhez illő. Mint ismeretes, Manu egy rendkívül elfoglalt ember, lemezek ezrein szerepel és nagyon örültem, mikor turnézni jött velünk. Szóval nagyon boldog vagyok, hogy rá bármikor számíthatok.

Eberhard [Eberhard Weber], mióta a stroke-ja volt, nem képes játszani, részlegesen lebénult. Ez az eset az egyik koncertünkön történt Berlinben, amikor épp Trilok Gurtu játszott nálunk. Eberhard a koncert előtt pár órával rosszul lett, akkor még nem tudta mi lehet a baja. Természetesen nem akart kórházba menni, sőt még a soundcheck-re is eljött, de ott már nem tudott játszani. Ezek rettenetes másodpercek voltak és borzasztóan szomorúak. Később kórházba került, mint kiderült már elég későn, és másnapra már félig lebénulva ébredt. Néha úgy tűnik képes lesz a visszatérésre, sokszor pedig úgy látszik még rosszabodott az állapota. Akkor ott Berlinben basszus nélkül játszottunk és eléggé kétségbe voltunk esve, mert a turné közepén jártunk és egyik alapvető zenészünk hiányzott. Aztán az egyik technikusunk szólt, hogy ismer egy basszistát, aki beszállhatna, ő volt Yuri Daniel, de természetesn ő teljesen más játékos, mint Eberhard.
Sajnos ez volt Eberhard élete de az ő élete az mienk is volt egyben. Nagyon szomorú dolog ez.

Yuri egy picit más feladatot kapott a zenekarban. Neki ritmus-alapú funkciói lettek, míg Eberhard inkább egy klasszikus zenekari egyéniség volt nálunk. Ez persze némi átszervezést igényelt és így mostanra már más lett a zenénk.

- Érdekes, hogy az 1970-es évek óta nem lépett fel skandináv zenészekkel.

- Sokat utazom skandinávián kívül, sok emberrel találkozom, fesztiválokra járok, sok-sok zenészt hallok. Elképesztően jó zenészek vannak Európában, de természetesen Norvégiában vannak a legjobbak [nevetés...], de ez persze nem jelenti azt, hogy ők a legalkalmasabbak arra, amit én csinálok.

- Amikor a játékáról van szó, mindenki az ún. "norvég hangzás"-t emlegeti, noha önben lengyel gén is jelen van. (Jan apja lengyel volt, kit a második világháborúban munkatáborba hurcoltak. A háború után egy norvég lányt vett feleségül és végül Oslo-ban telepettek le.)

- Bizonyosan ott van az a gén is, bár, hogy a zenében ez felülemelekdeik-e azt nem tudom. Már középiskolában sokat hallgattam Penderecki-t [Krzysztof Penderecki, neves lengyel zeneszerző, karmester, zenepedagógus], persze nem azért mer lengyel, hanem mert ő is a tanárom kedvenc lemezei között volt, amiket állandóan hallgattatott velünk. Ott volt még Bob Dylan, Ornette Coleman is, akiket a 60-as években hallgatni nagyszerű érzés volt. De két lengyel kedvencem van igazán, Szymanowski és Lutoslawski; ők nagyon közel állnak a szívemhez. De persze Grieg a legnagyobb...

- Az elmúlt évtizedekben sokat változott játékának stílusa. Hogyan tette félre a klasszikus hard-bop jelleget és cserélte fel egy teljesen egyedi hangzással?

- Igazából, ez a másik oldalam mindig is ott rejtőzött bennem. Mai napig, én a "nagy öregeket" kedvelem igazán: Ben Webster, Coleman Hawkins, Don Byas. Ők még foglalkoztak a hangzással is és nem csak az akkordokon lépegettek ide-oda, mint a későbbi hard-bop játékosok. Persze játéktechnikailag nagyon bonyolult dolgokhoz nem volt tudásuk, de pont emiatt mással kellett előállniuk (ez volt a hangzás) és ez tetszett meg nekem igazán. Az egyik kedvenc példám Trummy Young pozán szólója Coleman Hawkins egyik lemezén. Hawkins szaxofonja után következik Young, és persze ő nem rendelkezik azzal a technikai tudással, mint mestere, és ezért meg sem próbál hasonló szólót játszani. Mit csinál helyette? Kihasználja hangszere hangját! Minden elképzelhető hangzásbeli ötletet bevet és ebből egy, számomra, felejthetetlen szóló kerkedik ki. És ez a lényeg! Egy bebop zenész sohasem hagyta volna ezt ennyiben: biztosan tökéletes pontossággal végigjátszotta volna a skálák összes hangját fel és le. Szóval sokat tanultam ezektől a művészektől és aztán persz ott volt: John Coltrane a nagy újító, Archie Shepp a klasszikus, Pharoah Sanders és Albert Ayler. Mindenki  hozzátett valamit az egészhez.

- Ha azt kérdezném, mit ért az európai jazz alatt, mit válaszolna?

- Szerintem az európai jazz nem más, mint amit Manfred Eicher (az ECM lemezkiadó tulajdonosa) annak választ. Az ECM előtt nem is létezett európai jazz. Manfred meghall bizonyos dolgokat zenészekben, amit rendkívüli módon képes prezentálni a hallgatóknak.

- Úgy hallottam, újra a Hilliard Ensemble-lel készít egy albumot nemsokára.

- Így van. Nagyon szeretek velük dolgozni, turnézni is fogunk hamarosan. Ezek a koncertek teljesen akusztikusak lesznek mikrofonok, erősítők és keverők nélkül. Ha akusztikailag jó adottságú helyen játszunk, akkor ez nagyszerű lesz!

- Jan, köszönöm az interjút.

- Én is köszönöm.